A legtöbb ember próbál spórolni, illetve ahol tud, igyekszik lefaragni a kiadásokból. Ez teljesen természetes, hiszen senki sem szeret feleslegesen fizetni, ráadásul szerencsére számtalan olyan lehetőség van, ami segít csökkenteni a költségeket. Nagyon fontos például otthonunk megfelelő hőszigetelése is, aminek szerves részét képezi az árnyékolóeszközök használata. Az alumínium redőny egyike azoknak az árnyékolóknak, amik hatékonyan hozzájárulnak a spóroláshoz.Az alumínium redőny nagyon jó hőszigetelő képességgel rendelkezik, aminek az előnyeit télen és nyáron egyaránt kihasználhatjuk. Ha teljesen leengedjük, azzal egy hatékony védelmet biztosítunk a nyílászáróknak, ráadásul elősegítjük a kellemes belső hőmérséklet megőrzését. Az alumínium redőny télen megakadályozza a lakás kihűlését, ennek köszönhetően kevesebbet kell fűteni, mégis jó meleg lesz bent. Nyáron pedig éppen a forróság kint tartásával növeli a komfortérzetet, így csökkenthető a klímahasználat. Azt, hogy a lakásban fülledtség alakuljon ki, már azzal is akadályozza, hogy árnyékol, nem engedi, hogy a tűző napsütés felmelegítse a falakat, illetve a padlót. Másrészről viszont, ha a legforróbb órákban teljesen leengedjük az alumínium redőnyt, akkor a hőszigetelésével még több fokkal csökkenthető a felmelegedés. A klímahasználatból adódó költségek csökkentéséhez az is hozzájárul, hogy így jóval alacsonyabb hőmérsékletről kell lehűtenie a készüléknek a lakást.